~Kezdő tinik~
2013. március 18., hétfő
Sziasztok, Kim vagyok! Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem voltam, csak mindig mennem kellett valahova. Amióta nem jelentkeztem történt pár dolog.....A nálam két évvel fiatalabb fiúval nagyon jóban vagyunk. Nem járunk hanem ismerkedünk, barátkozunk...Egyik nap megtörtént az amit nem hittem volna, hogy megtörténik. Emma unokahúgával összevesztem, mert lekövérezett, úgy, hogy nem is tudta, hogy miért nem vagyok én is olyan csontkollekció mint ő. A betegségem miatt van minden, és nem tehetek róla. És ezt az egészet Emmának mondta, de úgy, hogy meghallotta Zsombor is, mert úgy hívják a nálam két évvel fiatalabb fiút. Persze ma mindenki próbált úgy tenni, mintha semmi nem is történt volna. Ami ma történt, azt soha nem felejtem el. Zsombor egyik barátja folyamatosan piszkált és hiába mondtam neki, hogy hagyja abba, nem tette. Zsombi ideges lett, mert 'azt hitte, hogy nekem több eszem van', mivel azt is mondta, hogy 'ismerem az Olit', ugyebár úgy hívják aki piszkált engem. És azért mondta ezeket, mert az Oli -elvileg- már csinálta azt, hogy 'elvette' mások barátnőjét, de mi csak barátok vagyunk, semmi több. Most viszont mennem kell, puszi, sziasztok!
2013. március 14., csütörtök
Unalom:((
Sziasztok Emm vagyok. Ülök az ágyamban és írom ezt a bejegyzést. Hát nagyon nagyon nagy az unalom.össze vesztem Szofival de megbeszéltük.Azt mondtam neki hogy olyan sokat van Kimcsivel hogy engem már szinte hanyagol. És ő azt mondta hogy ő azt vette észre hogy amikor ő Kimmel van akkor én mindig oda rohanok ........ Ezt nem értem mert.Szeretnék vele lenni és csak azért megyek mindig oda :( Nem tudom hogy hogy érti azt hogy rá vagyok akadva ?! Mindegy de mindig ő mondja azt hogy mi Best friend-ek vagyunk. De egy best friend mindig a legjobb barátnőjéhez rohan hogy tudjanak beszélgetni. Hát úgy látom hogy akkor nem szeret a társaságomban lenni. Na mindegy ha ezt a bejegyzést olvasod Szofi akkor tud hogy én szeretlek és ha te nem szeretsz az én társaságomban lenni akkor csak szólj nekem és nem megyek oda :( csak annyit kell mondanod hogy Emma nem szeretek a társaságodban lenni és akkor én rögtön elmegyek.
Képzeljétek Timi síelni ment. Olyan jó neki. Ja el is felejtettem hogy 5-ös lett az angol dogám :) annyira örülök neki. Ma a suliban én Roland és Dia (ő az egyik barátnőm) elmentünk egy étterembe. Olyan vicces Dia. Halálra röhögtetett minket.Az emberek háromnegyede minket bámult. Hazza (Lily) ma meghívott egy nyalókára xdd. Annyira szeretem Hazzát. Kim olyan aranyos azért mert amikor össze vesztünk Szofival akkor próbált minket kibékíteni. Nagyon szeretem őt egyszerűn egy életmentő :DD .
Hát akkor mára ennyi lenne:) Sziasztoooook<33 Puszcsi minden olvasónak<3
2013. március 9., szombat
Roland:))
Sziasztok Emma vagyok ! Tudjátok tegnap nők napja volt ! Roli olyan cuki volt mert elvitt engem a csók vasútba ami olyan romantikus volt:) Aztán elmentünk a parkba sétálni egyet . Szép ruhát húztam magamra. Olyan romantikus volt. Roland ért az ilyen "helyzetekhez". A végén kaptam egy gyönyörű virág csokrot.
Ebben voltam a parkban:)
(A képet összevágtam)
Ezt a virág csokrot kaptam <3
Mára ennyi lenne :) Puszcsiiii minden olvasónak :))
2013. március 8., péntek
Ahh Timi nem értelek
Sziasztok Emm vagyok :) Képzeljétek Timinek most tettszik a volt barátom :( Nem tudom olyan idegesítő az egész dolog .....olyan fura ??!! A volt pasimmal nem járhat. Meg is kérdeztem a Petitől (úgy hívják a volt pasimat) hogy tettszik-e neki a Timi ? És azt mondta hogy nem. És Timi azt hiszi hogy hogy a Petinek bejön de egyáltalán neeeeeem. És attól még hogy azt mondta hogy haza kísér attól még nem jössz be neki Timi.És nem csak veled szokott dumálni :PP Tényleg nem akarok veled össze veszni de tényleg ne csináld mert nagyon SZAR érzés. És az én szívem mélyén még mindig érzek iránta valamit. Timi és ha olvasod ezt a bejegyzést akkor értsd meg, hogy nagyon nagyon SZERETLEK<3 csak tudod nagyon szar ott legbelül :((
Puszi minden olvasónak :))
Puszi minden olvasónak :))
2013. március 7., csütörtök
Mit tegyek???
Sziasztok! Kim vagyok! Képzeljétek, mint kiderült tényleg tetszem a nálam két évvel fiatalabb fiúnak. Igazából nagyon kedves, aranyos, udvarias, jófej, vicces és még sorolhatnám. Ma megbeszéltünk pár dolgot...És nem tudom, hogy most járunk-e vagy nem, mert nem mondta, hogy nem járunk, de azt sem, hogy járunk. És ez így most nagyon szar!!! Mert igazából engem nem igazán érdekel a két év korkülönbség, de szerintem őt annál inkább! Azt mondta, hogy holnap megbeszéljük, de nem tudom mit fogok neki mondani, mert szerintem eléggé elsiettük a dolgokat és egyikünk se gondolta át igazán....Viszont nem akarom megbántani, mert már egyszer elkövettem ezt a dolgot és nagyon megbántottam vele az illetőt. Most viszont mennem kell, majd holnap írom, hogy mik történtek! Sok puszi mindenkinek és drukkoljatok!

Már nem bírom! :o
sziasztok:) szofi vagyok:) összevesztünk Emmával.. pedig legjobb barátnők vagyunk, de hát mi is csak 1-2 napig szoktunk haragban lenni:$ na szóval.. úgy történt, hogy kimentünk a buszmegállóba. ott volt Franky az évfolyamtársunk.. régebben udvarolt Emmának, de ő finoman visszautasította. Emma (nem tudom miért), odahívta hozzánk. köszöntünk neki, de ő bunkó volt Emmel. El kezdett veszekedni Emma, hogy egyik pillanatban még járni akar vele, másik pillanatban meg már bunkóskodik..:$ és akkor elkezdtek veszekedni! ekkor már elegem volt, szóltam Emnek, hogy már nagyon idegesítő, hogy egy héten keresztül csak azt hallgatom, hogy veszekedik valakivel.. volt egy fiú, akivel összejött, aztán szakított vele Emma. Aztán összejött vele újra, FACEBOOKON (ami szerintem gáz), és aztán Emma újra szakított vele, de megint FACEBOOKON! egyszóval játszadozott azzal a fiúval.. erre Emma kitalálta, hogy ő most utálja! :/ bár meg kell mondanom, hogy egy kicsit meg is értem, mert az a fiú élőben nem mer neki semmit sem mondani, de facen pedig írja Emnek, hogy "szeretlek.<3".. de szerintem ez nem elég ok, hogy valaki utáljon valakit! na, az a lényeg, hogy Timi, és az én segítségemmel megbeszélték a dolgot.. ez a veszekedés csomó ideig tartott, majdnem egy hétig.:/
szóval már elég idegesítő volt, hogy egy héten keresztül csak erről beszéltünk.. és a Frankys veszekedés, és ezen a veszekedésen kívül, volt még egy. Egy nagyon jó haverunkkal Emm összeveszett, de nem tudom miért.. szóval ez volt a hab a tortán! na de az a lényeg, hogy most össze vagyunk veszve.. de Emm, ha ezt a bejegyzést látod, akkor tudd, hogy én még ILYENKOR is szeretlek! :) na puszi az olvasóknak, további szép napot manócskák.;)<3
2013. március 5., kedd
Semmi?!
Sziasztok, Kim vagyok! Képzeljétek, hogy ma a suliban áramszünet volt és úgy volt, hogy haza mehetünk, de nem mehettünk, mert közben visszajött. A rajz tanár közben hazaküldött pár gyereket és visszarendelte őket 10 órára, de nem jöttek vissza. Ez volt az egyik dolog amit mondani akartam. A másik pedig: ma a lányokkal a tűzlépcsőn mentünk fel az osztályunkhoz, de közben követni kezdett az egyik évfolyamtársam akivel jóban vagyok, de ez nem lényeg. Úgy hívják: Dani. Már a tűzlépcső tetején voltunk amikor észrevettem Botit. Éppen az egyik haverjával hülyéskedett. Közben odaértünk az osztályom elé, de én próbáltam visszalökdösni Danit. Egy ideig engedte, csakhogy amikor már nem, pont úgy állt meg, hogy Boti észrevett és abbahagyta a hülyéskedést és teljesen ledermedve bámult minket (Dani, Kim vagyis és én). Én gyorsan beszaladtam az osztályba és azon gondolkodtam, hogy most mivan. Semmit nem csinált csak bámult. Vagy lehet, hogy féltékeny? Lehet. Mondjuk azon jót röhögnék, mert ő soha nem volt valami féltékenykedős típusú gyerek. Ő tudja.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)